PDF Nyomtatás E-mail
Az avatás ünnepe
Az avatás résztvevõiAz avatás résztvevõi

A templom, a tér, az egyetemi épületegyüttes a klinikákkal 1930. októberére készült el. A Dóm felszentelése Szent Gellért ünnepére, október 24-ére esett, a Nemzeti Emlékcsarnok felavatására másnap, 25-én került sor. Elõbb délben Gömbös Gyula miniszterelnök leleplezte a Dömötörtorony falában elhelyezett Nemzeti megújhodás domborművet — Zala György alkotását —, amely Horthy szegedi esküjét és a nemzeti hadsereg születésének allegóriáját ábrázolta. Az emlékcsarnok látványos avatóünnepségére délután 3 órakor került sor, az esemény jelentõségéhez méltó körülmények között. A téren hatalmas "ünnepi hódoló felvonulás" tisztelgett a kormányzó elõtt, amelyen "az egyház, a város az egyetem és az alkotók díszes menetei" vettek részt. Az avatóbeszédek elhangzása után felolvasták Horthy Miklós kormányzó kéziratát a Nemzeti Emlékcsarnok alapításáról. „A boltíves folyosókat Nemzeti Emlékcsarnoknak nyilvánítom és a nemzeti emlékcsarnok alapítása kapcsán 100 nagy magyar embernek állítunk emléket. Hogy e száz név között fel nem sorolt elhunytak, valamint a jelen és a jövõ nagyjai holtuk után emléket nyerhessenek e boltívek alatt, szabályzatot bocsátok ki az emlékcsarnok folytatólagos kiegészítésérõl.”

A Nemzeti Emlékcsarnok művészeti programjának kidolgozásáról és rendszeres fejlesztésérõl Klebelsberg már 1930. október 12-én gondoskodott a 70–161. elnöki számú rendeletével. Elsõ paragrafusában elrendelte, hogy „az alapítás kapcsán felvett 100 nagy magyaron kívül, más elhunytak és a jövõben elhalálozók emlékének megörökítésével kapcsolatos elõkészítõ munkálatok céljára Nemzeti Emlékcsarnok-bizottságot kell alakítani”. A 2. paragrafus szerint a bizottság feladata, hogy „kijelölje a magyar nemzeti szellemnek azokat az elhunyt legkiválóbb képviselõit, akiknek emlékét a Nemzeti Emlékcsarnokban megörökítésre méltónak tartja”. (A dokumentum száz nevet sorolt fel Anonymustól Prohászka Ottokárig.) A 3. paragrafus határozta meg a bizottság mindenkori tagjait: a Magyar Tudományos Akadémia két küldöttje; a szegedi egyetem és Szeged város közönségének egy-egy képviselõje; a kultuszminiszter által kijelölt három tag. A 7. paragrafus szerint a bizottság a kultuszminiszter fölhívására vagy saját kezdeményezésébõl tesz javaslatot egy-egy emlékmű fölállítására.

A lelkesült avatóbeszédekbõl és a szoborcsarnokról kiadott ismertetõbõl pontosan körvonalazódik, hogy az alapításkor milyen küldetést szántak az emlékcsarnoknak. „Ebben a galériában egy évezred nagy férfiai foglalnak helyet, akik költõi, írói és tudósi tollal, festõecsettel és szobrászvésõvel, az építész finom eszközeivel olyan műveket alkottak, melyek megcáfolhatatlanul, elvitathatatlanul igazolják azt, hogy itt olyan nemzet él, amely nagyszerű múltjával reászolgált arra a jobb jövendõre, melyet szomorú jelenében az emberiségnek nyújtott értékes munkássága után joggal remélhet. Ez a Nemzeti Emlékcsarnok nem egyéb, mint egy lelki értelemben már is integer Magyarország, mert azt tárja a világ elé, hogy ezek a lánglelkű nagyok az egységes Nagy- Magyarország szülöttei, egy szétszakíthatatlan, nagy egységes kultúra szülöttei, katonái és reprezentánsai!” (Kertész K. Róbert). A Nemzeti Panteonban szereplõ személyiségek mintegy az egész magyar történelmet, illetve kultúrtörténetet mutatják be sűrített formában. A Szeged történetéhez kapcsolódó ábrázolások pedig a „magyar Alföld" török által elpusztított emlékeit idézik fel, bizonyítandó a terület õsidõk óta civilizált voltát.

A kormányzó kalapácsütése az egyetemi épületek zárókövénA kormányzó kalapácsütése az egyetemi épületek zárókövén

A Nemzeti Panteon alakjai pedig a magyarság „művelõdési fölényét kívánják bizonyítani, hiszen a népek világtörténelmi létjoga abban rejlik, tudnak-e haszonnal közreműködni az emberiség haladásán a művelõdés útján" - írta Klebelsberg, aki szerint „egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel magához a nemzeti géniuszhoz kapcsolja". Ezáltal a szegedi épületegyüttes nemcsak „ezeréves történelmi dicsõségünket, gyászunkat és reménységünket" hirdeti, hanem „a Nagy Magyar Alföld szívében a magyar feltámadás székhelyén, a megújhodás apoteózisa..." is. Az 1930-as alapítást követõen a világháború kitöréséig egy bõ évtized adatott meg ahhoz, hogy az alapítók szándéka szerint alakot öltsön a nemzeti panteon. Valójában csupán az elsõ három-négy év tekinthetõ olyannak, amikor még érvényesültek az alapításkor lefektetett fejlesztési tervek. A kezdeti lelkesedést nemcsak a gazdasági válság pénzhiánya akasztotta meg, hanem Klebelsberg és Rerrich 1932-ben bekövetkezett idõ elõtti halála is. Ezzel a tér szellemi atyja, a kultuszminiszter és elgondolásainak végrehajtója távoztak az élõk sorából, így gazdátlan maradt a program. Elapadtak a kormányzati források, csupán a megrendelt szobrászati munkák készültek el.