PDF Nyomtatás E-mail
Köszöntő

Ki ne ismerné dunántúli nagyvárosaink barokk fõterét a jellegzetes macskakövekkel, s az égbe nyúló Szentháromság szobrokkal?
Ki ne tudná, hogy az Alföldön ugyanez: klasszicizáló városháza, Kossuth Lajos szobrával?

Nos, nekünk, szegedieknek ebbõl is jutott valami más, valami egyedi, a maga nemében páratlan. A mi városunk szíve a „szegedi Szent Márk tér”, a Dóm tér, Közép-Európa egyik legszebb tere. Különlegesség, hely, ami szimbólum: az élni akarás, az újjászületés szimbóluma, s hely, ahová visszavágyunk, amire akkor gondolunk, ha azt mondjuk: „haza megyek…”.

Különös, hogy ahhoz, hogy megszülessen, katasztrófa kellett. Természeti csapás, nagy árvíz, hogy fogadalomból megépüljön a teret uraló Dóm, és történelmi kataklizma, vesztes háború, hogy körülötte létrejöjjön a Panteon, nemzeti szellemiségünk, önazonosságunk hirdetõje és hordozója.

Aki ma sétál az árkádok súlyos tömbjei alatt, találkozhat a magyar irodalom, történelem, művészet és tudomány legnagyobb alakjaival, de dióhéjban művészettörténeti példatárat is lát: a szobrok, domborművek, reliefek koruk jellegzetes, stílusirányuk sokszor kiemelkedõ alkotásai. És a Rerrich Béla tervezte tér minden oldaláról ránk néz még egy csipet, mindent átható szegediség: hisz a város mindig különös szeretettel és figyelemmel örökítette meg a Tisza partjához köthetõ személyiségeket, az itteni, meghatározó eseményeket és az alkotók között is preferálta a jeles helybélieket.

A Nemzeti Emlékcsarnok ma élõ, szerves része ünnepeinknek, de hétköznapjainknak is. Tanúja és õrzõje megemlékezéseinknek, ünnepi fõhajtásunknak éppúgy, mint romantikus sétáinknak, sietõs lépteinknek, emlékezetes találkozásainknak.

E kötet pedig legyen õrzõje közös kincsünknek, a szegedi Panteonnak.
 

Dr. Botka László
polgármester